A csodák logikája - Cauchy vs Gauss

Mérő Lászlót azért szeretem olvasni, mert úgy tud elmagyarázni bonyolult tudományos eredményeket, hogy még az is megérti, aki egyébként távolról sem járatos a témában. Nyilván nem fogja tudni az ember a mélységeit a problémának, de egy érzetet, egy "aha" élményt ad olyan dolgokról, amiket hosszú oldalakon át vezetnek le a kusza hajú, fehér köpenyes professzorok.
Mellette pedig megismertet rengeteg olyan felfedezéssel, eredménnyel, amik elég erős hatással vannak az adott tudományos terület fejlődésére.

A csodák logikájában némiképp csalódtam, de nem az előbb vázolt mérői vonás hiánya miatt. Az ugyan úgy élvezhetően megvan. Hanem mert valami olyasmit vártam, mint az Az érzelmek logikájában. Hogy arról szóljon, ami a címe.
A csodák logikája címadás sem átverés, a csodákról szól, csak nem úgy, ahogy várná az egyszeri olvasó.

A csodák logikája - Mérő László

Olvass tovább →

Elkerülte a rivaldafény - Cryptid

Hosszú évek óta kutattál egy eddig csak a legendákban ismert lény után, és most végre nyomára akadtál! A probléma csak annyi, hogy van még rajtad kívül pár kutató, aki szintén forró nyomon van! Azé lesz a dicsőség, aki elsőként leli meg a lény búvóhelyét, míg a többiek neve a feledés homályába vész.

Nagyjából ez a kerettörténet ennek rendkívül ötletes és egyedülálló játéknak. A játék maga hasonlóan izgalmas, mint a sztori, de teljesen más okból kifolyólag!

Cryptid

Olvass tovább →

Defenders of the Realm 2nd Edition?

Az a hír járja, hogy a "fantasy pandemic"-ként is emlegetett nagyszerű Defenders of the Realm társasjátéknak nemsokára érkezik a második kiadása.
Mielőtt nagyon beleélnénk magunkat, azért bánjunk óvatosan a hírrel, eddig, 2019 közepére volt ígérve, hogy lesz valami infó róla, most meg már 2020 májust írnak, hogy elindul a Kickstarter projekt.
Mindenesetre így talán végre hazánkban is elérhetővé válna ez a remek játék.

Defenders of the Realm

Olvass tovább →

2019-es kihívásom - Megérte?

Azon gondolkodtam, vajon megérte-e a 2019-es éves kihívás, amit felállítottam magamnak. Volt benne kihívás az tény, de hogy megérte-e? Lássuk, hogy miért igen :-)

  1. Van egy pár játékom, de vajon kell-e ennyi? Sokan adják-veszik őket, vannak polcsöprések az újaknak. Én még ilyet nem nagyon csináltam, mert mindet jónak tartom. De tényleg azok? Van amivel még sosem játszottam! Ezért is próbáltam ki, hogy vajon tényleg jók-e, és tényleg van-e időm mindre. Van és tényleg jók, így egyelőre nincs szelekció :-)
  2. Jó volt újra átélni olyan játékok nyújtotta élményt, amit nagyon ritkán veszek elő (vagy amit még sose). Néha kell ilyet csinálni, hogy minden előkerüljön.
  3. Illene tudni a játékaim szabályait. Ez meg sok esetben frissítést vagy egyáltalán elolvasást igényel. Nem egyszer fordult már elő, hogy játszanánk egy játékkal, de nem nagyon tudom, hogyan is kell és mire átolvasom a több oldalas szabálykönyvet... akkor inkább előveszünk mást.
  4. Most már legalább tudom, hogy kb tényleg a határon mozgok már a játékmennyiséget illetően.

Főként a 2-es pontot emelném ki, hozzátéve, hogy sokat a gyerekekkel játszottunk végig, bizony, még az igen komplexeket is. És az élményt fokozta, hogy láttam ahogyan taktikázzák, számolgatják, ügyeskedik ki azt a néha 2-2.5 órát.

Viszont év közben többször jött tőlük a kérés, hogy Apa játszunk ezzel vagy azzal, mire én: Nem, mert előbb a kipipálósakat. Így hívtuk azokat, amik még nem kerültek elő az évben. Ez a fajta kényszer nem volt annyira jó, de megszülte a 2020-as célt ;-)
Ezt majd egy másik posztban fejtem ki.

Akinek sok játéka van annak a fenti pontok miatt ajánlom, hogy egyszer próbálja ki ezt a kihívást :-)

A kihíváshoz tartozó bejegyzéseket itt találod.

Olvass tovább →

Ellenállhatatlan - Az agyunk egy uborka

Egyszer, mikor épp egy könyvesboltban böngésztem a könyvek között akadt meg a szemem az Ellenállhatatlan borítóján. Mivel ez a téma - mit tesz velünk a sok "kütyü" - mindig is érdekelt, így mikor beleolvastam az első pár oldalba egyből fel is írtam magamnak az elolvasandók mindig duzzadó listájára.

Eltelt pár hónap mire végül megvettem és még pár, mire elolvastam. Azt kell mondjam, hogy ez a könyv megváltoztatta az életemet! No azért ennyire ne ragadtassuk el magunkat. Annak ellenére se, hogy a fenti mondat igaz, van olyan egész gyakorlati része az életemnek, amit azóta másképp csinálok, és sokkal jobban is érzem magam tőle. És nem, ez nem ahhoz kapcsolódik, hogy az emberi agyra mostantól nem dióbélként hanem uborkaként tekintek.

Adam Alter: Ellenállhatatlan

Olvass tovább →

Idei kihívás - minden kipipálva!

Ezt is megértük, sikeresen abszolváltam a 2019-es társasjátékos küldetésemet. Azért ezt október elején még nem gondoltam volna! Még november elején is erős kételyeim voltak, de november végére már biztos voltam benne, hogy sikerülni fog!
Természetesen nem sikerült volna, ha nem lettek volna a gyerekek, akik sokat segítettek benne :-)

Jöhet a 2020-as kihívás ;-)
Azért vegyük sorjába az utolsó két hónapot!

Olvass tovább →

Mit vegyél karácsonyra... ...Nekem :-) - Gamer társasok

Szoktak ilyen karácsonyi ötletlistákat összeállítani, hogy mi az amit ajánlanának másoknak.
Én azon gondolkodtam, hogy vajon én minek örülnék, mit kérnék karácsonyra. No nem azért, mert abban reménykedek, hogy hátha valamelyik kedves olvasó elpostázza nekem bratyiból (de, amúgy ebben, csak ez ilyen jó fordított pszichológia ;-)) hanem, mert szerintem nehezebb belőni, hogy másoknak mi lenne a jó. Ellenben, ha ismernek valamennyire (akár személyesen, akár csak a blogot olvasva), akkor könnyebben el tudják dönteni, hogy ami nekem tetszik, az neked is bejön-e.
Szóval nehezebb mindenkit ismerni mint, hogy aki kérdezi az ismerjen téged valamennyire.

No, hát ezért született meg így a karácsonyi lista, hátha ez is segít másoknak választani :-)
Most következzenek a gamer játékok! Ezek már nem azok, amiket bármilyen társaságban és bármikor elővennék. Hosszabbak, összetettebbek, mint az előző listában szereplők.
Itt már nem tudok olyan részletes paramétereket adni, mint az előző listában, lévén a legtöbbel még nem játszottam, csak utánaolvastam, mert érdekelt.

Lesznek kiegészítők is, nyilván ilyenkor az alapjáték ajánlott, ezzel hidalván át, hogy ami megvan nekem, azt nem kérem, de így mégis tudom "ajánlani" :-) Illetve lesz mindig egy plusz egy, hogy ha nem lenne meg, akkor kérném.

Olvass tovább →

Mit vegyél karácsonyra... ...Nekem :-) - Családi társasok

Szoktak ilyen karácsonyi ötletlistákat összeállítani, hogy mi az amit ajánlanának másoknak.
Én azon gondolkodtam, hogy vajon én minek örülnék, mit kérnék karácsonyra. No nem azért, mert abban reménykedek, hogy hátha valamelyik kedves olvasó elpostázza nekem bratyiból (de, amúgy ebben, csak ez ilyen jó fordított pszichológia ;-)) hanem, mert szerintem nehezebb belőni, hogy másoknak mi lenne a jó. Ellenben, ha ismernek valamennyire (akár személyesen, akár csak a blogot olvasva), akkor könnyebben el tudják dönteni, hogy ami nekem tetszik, az neked is bejön-e.
Szóval nehezebb mindenkit ismerni mint, hogy aki kérdezi az ismerjen téged valamennyire.

No, hát ezért született meg így a karácsonyi lista, hátha ez is segít másoknak választani :-)
Első körben a családi játékok lesznek terítéken!

Lesznek kiegészítők is, nyilván ilyenkor az alapjáték ajánlott, ezzel hidalván át, hogy ami megvan nekem, azt nem kérem, de így mégis tudom "ajánlani" :-) Illetve lesz mindig egy plusz egy, hogy ha nem lenne meg, akkor kérném.

Olvass tovább →

Terra Mystica: Merchants of the Seas - 5 év után érkező újdonság

Megosztó játék a Terra Mystica, abban az értelemben, hogy bár BGG a 13. helyet foglalja el, én csak pár igazán keményvonalas társasjátékos kollégát ismerek, aki szereti.
Köztük vagyok én is :-)

Most öt év után kapunk új kiegészítőt ehhez a remek játékhoz, ami leginkább nem csak új contentet ígér, hanem új szabályokat.

Terra Mystica: Merchants of the Seas

Olvass tovább →

Marco Polo II: In the Service of the Khan - Folytatódik a kalandozás

Az előbb írtam csak meg, hogy az Orléans-hoz jön egy érdekes különálló játék, most pedig látom, hogy a The Voyages of Marco Polo is kap egy standalone folytatást!
(Az eredetit amúgy most akciósan lehet venni a Metagame-nál, vegyétek amíg még van :-))

A játék tervezői ugyan azok, ahogyan a grafikárt felelős személy is, így sok minden ismerős lehet.

Marco Polo II: In the Service of the Khan

Olvass tovább →