Board Game Expo - 2025 - Ezekkel játszottunk!

Ahogy említettem, kinn voltunk a 2025-ös Board Game Expon. Nagyon jó élmény volt, de ezt ott leírtam miért.
Itt most felsorolom, milyen társasokkal játszottunk és mi volt a benyomásom, egy gyors értékelés keretében.

Kezdjük azzal, ami legkevésbé tetszett, afelé, ami pediglen nagyon de!

TEAM3
A zöld verzióval játszottunk, de szerintem nincs különbség. Van benne egy rakat "tetrisz" elem, nagyon hasonló, a remek Katamino elemeihez. Legalább 3 játékos kell játssza. Az egyik játékos nem beszélhet (tervező), a másik nem nézhet (építő), a harmadik meg nem foghatja meg az elemeket (felügyelő). A tervező, és csakis ő, lát egy ábrát, azt kell kirakni, úgy hogy ő csak mutogat, a felügyelő azok alapján kommunikál az építővel, aki megpróbálja felépíteni a kártyán szereplő alakzatot.
Jó ötletnek tűnik, de túl egyszerű...
Lehet játszani 6 fővel és akkor két csapat versenyez egymással. Az egyszerűségen túl nekem még az volt a bajom, hogy fix 3 vagy 6 ember kell. Egyszer elment, de nem rohannék érte.
4.5/10

Kluster
Nagy hype volt körülötte, nagyon örültem, hogy ki tudtam próbálni! Egy madzaggal alkotunk egy kört, vagyis egy zárt alakzatot, nem kell kör legyen. A játékhoz adott mágneseket elosztjuk a játékosok között egyenlően, majd mindenki sorban a madzagon belülre elhelyez egy mágnest. Ha valakinek a mágnese magához vonz másikat, akkor fel kell venni az összeragadt mágneseket. A játékot az nyeri, akinek legelőször elfogynak a mágnesei.
A mágnesek nagyon jók benne, szinte egyből elkezd velük az ember fia szórakozni!
A játékmenet? Jól hangzik... Valójában az első játékos akinek a mágneséhez hozzáragadt másik, az nagyjából fix, hogy veszít, ellenben az utána következő meg nyer. Mert akkor hely lesz, hogy oda már egyszerű lesz letenni.
Szóval kb addig izgalmas, amíg valakinél össze nem ragadnak a mágnesek, de igazából addig se, mert amíg nagy hely van, akárhova lehet tenni, csak egy idő után lesz nehéz.
Persze a mágnesek nagyon jók! Meg az a hang, látvány, mikor összetapadnak. De ennyi. Szerintem csak a a mágnesek miatt éri meg megvenni.
5/10

Duck & Cover
Magyarul Gumikacsák. Mindenki a saját tablóján dolgozik, ahol számozott kártyák vannak. Ezeken mókás gumikacsák, mindenki saját tematikájú kacsákat kap. Valaki egyenként felfordít egy pakli kártyát, ahol számok vannak, és ha látszik még az adott számú kártya a táblánkon, akkor azt egy mellette levőre rakhatjuk, ezzel letakarva azt, vagy átmozgathatjuk.
A kártyákon szereplő számok a pontok és mikor vége a körnek, akkor összeadjuk kinek hány pontja van. X fordulón keresztül ismételjük ezt, majd összeadjuk a pontokat és akinek a legkevesebb pontja van, az nyer.
Ötletes, egyszerű, lehet benne kicsit stratégiázni, de a másik játékosra egyáltalán nincs hatásunk, és elég random tud lenni. Annyira nem fogott meg.
5.5/10

Castle Combo
Szintén nagy volt a hype, kipróbáltuk hát ezt is! Magyarul Királyi Kombó. Ez is tablóépítős és szép kártyák vannak benne :-)
Egy 3x3-as tablót kell építeni, ahol a kártyák kombózhatnak. A kínálatban két szint van: kastély, falu. Csak az egyikből lehet venni, hogy melyikből azt egy jelölő jelzi, amit persze bizonyos akcióval lehet mozgatni.
Ketten játszottuk, lehet nem az az ideális létszám, kevés interakció volt benne, de lehetett stratégiázni és viszonylag gyors a játékmenet. Nem élveztem annyira, mint amennyire tippeltem a sok dicséretet hallva, lehet anélkül jobb élmény lett volna.
Ez viszont már az a játék, amit akár elő is vennék néha.
6.5/10

Carcassonne
Ok, hát ez alapból nagy kedvenc, meg egy különleges élmény is fűződik hozzá az életemben, szóval itt elfogult vagyok.
Úgy meg pláne, hogy egy óriási verzióval játszottunk (és nyertünk :-P azért a többes szám, mert kétszemélyes verziót játszottunk négyen, 2v2). Ahogy épült a pálya, és rajzolódott ki a táj, egyre jobban nézett ki, szépen voltak megfestve a lapok, ráadásul egy izgalmas party kerekedett ki belőle, szoros végeredménnyel! Igazi kuriózum volt így játszani ezt a jó kis játékot!
7/10 - ez most a játék pontja, élményben simán volt 9/10 :-)

Board Game Expo - Óriás Carcassonne

Sky Team
Magyarul A légi társaság. Ha már annyit emlegettem a hypeot, akkor a végére két nagyon sokat emlegetett játék jön.
Régóta ki akartam próbálni ezt a két személyes, limitált kommunikációs kooperatív játékot és most sikerült!
Ketten próbálunk sikeres landolást végrehajtani egy utasszállító repülőgéppel. Mindkét játékos dob a kockáival, amik egy paraván mögött vannak, így a másik nem látja, majd felváltva pakoljuk le ezeket a játéktáblára. Aszimmetrikus a tábla, ugyan nem nagyon, de éppen eléggé, hogy megfűszerezze a játékmenetet.
Gyönyörű komponensek, megelevenedő tematika, nem hosszú játékmenet. És, kockák, ami nekem a(z egyik) gyengém!
Abszolút elnyerte a tetszésünket, egyedül az volt "probléma", hogy megnyertük az első játékunkat. Többet nem tudtunk vele ott játszani, így nem tudom mennyire kihívásokkal teli a játék, de élvezetes volt!
8/10

The Lord of the Rings: Duel
Magyarul: A Gyűrűk Ura: Párbaj Középföldéért.
Nagyjából a top1-volt a kipróbálandó játékok listámon, sikerült is abszolválni! A 7 Csoda: Párbaj átdolgozott verziója. Az eredeti is egy nagyszerű kétszemélyes játék, amit simán tudtak überelni! Nem volt egyszerű, de sikerült! A játékmenet, majdnem ugyanaz, csak itt nagyon erős a tematika, aszimetrukussá tették és egy kicsit módosítottak csak a szabályokon.
Bár egy ilyen erősen stratégiai társasjátéknál nem szokott nálam sokat számítani, de itt nagyon megdobja, hogy a tematikát belevitték a játékmenetbe, ahhoz igazítottak dolgokat, erősen és látványosan szerepel benne!
Már benn is van a gyűjteményemben :-)
9/10

Összességében nagyon jó volt, hogy viszonylag rövid idő alatt, ilyen sok mindent ki tudtunk próbálni, főleg, hogy több olyan volt, amit ki is szerettem volna és akadtak gyöngyszemek is. Az óriás Carcassonneért meg külön plusz pont :-)

Olvass tovább →

Kint voltunk a Board Game expon!

Még sosem voltam hasonló eseményen, de rajta volt a bakancslistámon. 2025 jún 15-én volt a 97. Ünnepi könyvhét utolsó napja, és az első Board Game Expo utolsó napja is, nem mellesleg, a kisfiam 5. születésnapja :-), adott volt a lehetőség, hogy kimaxoljuk azt a napot!
Felkerekedtünk és délelőtt kimentünk a könyvhétre, délután az expora, este meg még megünnepeljük a születésnapot.

Nem is tudom, mit vártam egy ilyen expótól, azon túl, hogy legyen sok társas. De, hogy ennyi! A Hungexpo területén volt - egyszerre rendezve a Budapest Comic Con-al, így abból is kaptunk egy kis ízelítőt - hatalmas teremben a sok kiállító, asztal és rengeteg játék!
Elég sokat ismerek, de nem volt olyan, amit ne találtam volna meg valamelyik asztalon, ahogy éppen játssza egy társaság. Nyilván nem futtattam egy teljes scant az általam ismert játékok listáján, de hirtelen, ami eszembe jutott, hogy ezt is meg kellene nézni, azt megtaláltuk.

Board Game Expo - Gyűrűk Ura: Párbaj

Ezen felül még egy tök jó tapasztalat volt, hogy bárhova ültünk, hamar jött az adott kiadótól egy játékmester és profin elmagyarázta a játékot. Pedig elég sok ember volt, nagy volt a nyüzsgés. Az utolsó nap második felére érkeztünk, tehát ilyenkorra már biztos nagyon ki voltak fáradva, de ez nem látszott meg egyikőjükön se, akikkel összefutottunk.

Sőt! Az emberek is rendkívül közvetlenek voltak. Egyszer leültünk játszani a Gyűrűk Ura: Párbaj-t és mellettünk egy pár is játszotta. Egyből beszédbe elegyedtünk, segítettek a szabályban, meg később, ha valamiben elakadtunk. Másik helyen, a Duck & Cover-t játszották, odamentünk nézni, megkérdeztem beszállhatunk-e, egyből igent, mondtak és tök jót beszélgettünk.
A nap vége felé meg még ki akartuk próbálni a Kluster-t, addig mindig foglalt volt, de pont kiszúrtuk mikor lesz szabad, de pont egyszerre értünk oda, egy Anyukával aki a lányával volt. Ők is arra vártak :-)
Leültünk, együtt elkezdtük játszani, aztán annyira jól összebarátkoztunk, hogy utána mutattak még egy játékot, aztán meg kihívtak egy Carcassonne mérkőzésre, óriás Carcasonne táblán!

Sok mindennel játszottunk, de azok felsorolására egy külön postot szentelek.

Board Game Expo - Carcassonne

És persze voltak nagyon jó akciók! Így szereztem meg potom pénzért a Dereserdő dicsőségét 2 342 jó magyar ropogós forintért. A Sky Teamről lecsúsztunk, mert addigra elfogyott, pedig jó áron volt...
A lényeg, hogy a kínálat méltó volt a nevéhez.

A fent említett Anyuka mondta, hogy ez elég kicsi volt a Társasjátékok ünnepéhez képest. Wow.
Nemsokára az is megrendezése kerül, 2025.11.8-9.
Ott találkozunk!

Olvass tovább →

Április számokban - Avalon reneszánsz

Jó tömény volt az Április játékok szempontjából. Több nehéztüzér is előkerült, több új játékot is kipróbáltam és persze voltak az örökzöldek.

18 különböző játékkal 34 játék.

A hónapot az Avalon nyerte (hatszor került elő), hiába no, megunhatatlan! Tanítottam újaknak is, mindenki nagyon élvezte.

Dvonn (4 játék) és a Boggle (3) került fel még a dobogóra, mindkettő gyors, régi klasszikus játék. A Dvonn már régen kerlt aztalra, örülök, hogy most újra elővettük, a Boggle, viszont folyamatosan ott van :-)

Sikerült játszani, ráadásul a társaskörön, a kedvenc játékommal is ebben a hónapban (YS), 2016-óta újra előkerült a Ra, 3 pedig az először játszott játékok száma (Troyes Dice, Mosaic, Ethnos, amiből kettő el is indított egy sorozatot: Első benyomás. Itt röviden megírom milyen volt játszani velük, nem egy ismertető, mert ahhoz még játszani kellene velük, de érdemesnek találom, hogy pár szóban megemlítsem.
Valószínű a harmadik is fel fog kerülni ide.

És volt pár soló játékom is, pedig nem szoktam, de most kirpóbáltam, és egész jó élmények voltak, nem gondoltam volna (mindegyikből egyből kettőt is le kellett játszani :-)) !
Sagrada, Canvas és a már fent említett Troyes Dice.

Végére jöjjön az áprilisi lista:
6 játék: The Resistance: Avalon
4 játék: DVONN
3 játék: Boggle
2 játék: Codenames Duett, Nidavellir, Pontsaláta, Sagrada, Troyes Dice, Canvas
1 játék: MicroMacro: Crime City, Pandemic, Ys, Ra, Root, Bites, Whale Riders, Mosaic: A Story of Civilization, Ethnos

Olvass tovább →

Első benyomás: Mosaic

Születésnapomra kaptam ezt a játékot. Már korábban is nézegettem, jókat olvastam róla, a játékosszám is ideális (2-6-ig), a hossz is még éppen vállalható (2 órát írnak), úgyhogy nagyon örültem neki, bár meglepett, hogy pont ezt kaptam.

Erről biztos lesz majd ismertető is egyszer, de most, hogy túl vagyok az első játékon még úgy érzem legalább egy kell (de lehet kettő), hogy igazán tudjak róla írni. Viszont van pár dolog, ami kikívánkozik így elsőre.
Lássuk!

Mosaic: A Story of Civilisation

Olvass tovább →

Első benyomás: Ethnos

Van, hogy csak egyszer van alkalmam játszani egy játékkal és azalatt nincs annyi benyomásom róla, hogy tudjak ismertetőt írni.
Lehet, hogy később jutok oda, hogy megírjam és már elfelejtettem a részleteket, vagy olyan játékosszámmal tudtuk elővenni, ami nem a legideálisabb, esetleg kellene még pár kör, hogy igazán ráérezzek, ne a szabályok között kelljen elveszni minden lépésben.
Sok eset van. Viszont, sokszor ilyenkor is megírnám az első benyomást, hogy mégis milyen volt, milyen fantáziát látok benne stb.
Terv szerint nem ez lesz az egyetlen ilyen bejegyzés, hát kap egy sorozatot, mert azt úgyis szeretjük :-)

Elsőként itt az Ethnos, ami elkezdte ennek a típusú bejegyzéseknek a gondolatcsíráját megérlelni!

Ethnos

Olvass tovább →

Mit jelentenek a számok?

Amikor írok egy játék ismertetőt, akkor általában van ott pár szám. Hogy ne legyen olyan egyszerű nem is kevés.
Node mit is jelentenek ezek, hogyan kell értelmezni őket?
Nem egy űrtudomány, de azért jobb tudni, hányadán is állunk velük, nehogy még a végén baj legyen belőle!

Olvass tovább →

Miért vettem meg - Ezra and Nehemiah

Na ez most nehezen védhető. Már ha egy társasjáték gyűjtőnél lehet értelme az előző mondatnak.
A helyzet az, hogy van már így is a polcon jó pár olyan nehéz játék, ami még nem került kipróbálásra.
Earth, Meadow (ok, ezek még nem olyan nehezek), Gutenberg, Anachrony, Brass: Birmingham (igen, még ezzel sem játszottam, hiába BGG Top 1), Barrage. Nem is folytatom.
És erre megint itt egy nehéz játék az Ezra and Nehemiah.

Ezra and Nehemiah

Sokat töprengtem is rajta, hogy beszerezzem-e, végül megtörtént :-)
Egyrészt, ahogy ahogy a Commissioned-nél mindig ki szoktam emelni, nagyon nehéz jó Bibliai témájú társasjátékot csinálni. Az pedig egy nagyon jó példa erre!
Nemrég jött ki az Ierusalem: Anno Domini, de ott voltak negaítv hangok is, illetve nagyon fura az utolsó vacsora témájánál egy területfoglalós játék...
Az Ezra and Nehemiah ellenben tematikájában sokkal jobban illik egy kompetitív játékhoz, és elég sok dicséretet kapott.
Szóval, mivel ritka ez a tematika főleg egy sokat dicsért játéknál, nagyon megtetszett.

Aztán láttam, hogy nem sok bolt hozta be, nem is lett magyar kiadás és nem is nagyon kapható, ebből arra tippelek, hogy nem sokáig lesz elérhető. Most pedig pont akadt egy a használt piacon, ami kapóra jött (az ára így sem volt kevés, de alacsonyabb, mint a bolti).

Remélem azért idén sorra kerül és örülni fogok a döntésnek :-)

Olvass tovább →

MicroMacro:Kids - már gyerekeknek is!

A MicroMacro: Crime City arra a gyerekkori élményre épít, mikor kisgyerekként a zsúfolt képen kellett megtalálni a kismackót/cicát/ásót/stb.
Ezt egy írtó jó kooperatív, detektíves megvalósításban tálalja a játék, azonban pont nem a kisebb korosztálynak való, mert bizony elég komoly dolgok történnek ebben a nem mindennapi városban...

Ezt a hiányt próbálja betölteni majd a MicroMacro: Kids - Crazy City Park

MicroMacro: Kids - Crazy City Park

Személyes véleményem, hogy - ha tartják a minőséget - akkor nyugodtan jöhet szép számmal hasonló kontent. A minőség alatt pedig egyrészt a kivitelezést értem. Rendkívül részletgazdag a grafika, tényleg él a város, nincs két azonos karakter, az érzelmek is remekül leolvashatók róluk, és van itt minden: építkezés, tömegközlekedés, park, focimeccs, piac, boltok, irodák, lakások, tényleg minden, mint egy rendes városban.
Másrészt a szuper történeteket, mert, annak ellenére, hogy valóban sok a sokkos elem, tényleg jól kiolvasható a képekről mi történik és izgalmas végigkövetni az eseményt, megkeresni, hogy ki, mikor, hol és mit tett.

MicroMacro: Kids - Crazy City Park

Ahogy nézem a képeket, a kis történet kártyák helyett egy füzetet írtak hozzá, ami a gyerekeknek szánt tartalom miatt jó ötlet, bár én a kártyákat nagyon szeretem, de el tudom képzelni kis füzetecskében is.
Illetve adnak egy rakat zöld korongot, hogy megjelöljük, kit hol láttunk utoljára, merre mozgott. Szintén a gyerek verzióban ok. Én játszottam 11 évessel, neki nem okozott gondot megjegyezni ki hol volt, de persze mikor metróval/vonattal stb mozognak a karakterek jól jöhet ez az újítás.

Olvass tovább →

Mission: Red Planet 3rd edition - A marsi küldetés 3. felvonása

Nemrég bejelentették, hogy 2025-ben lesz Mission: Red Planet 3rd Edition!
Szerintem ez egy remek játék, sok-sok izgalmas pillanattal és gyönyörű kivitelezésben! Steampunk tematika, jó minőségű, szépen megrajzolt kártyák, designos játékelemek (a kilövőállomás és az irányjelző, amivel a köröket tartjuk számon), mind-mind kifogástalan az én véleményem szerint.

2005-ben jelent meg az első verzió, 2015-ben a második és most '25-ben jön a harmadik. Ilyen szempontból érthető, meg hát abból is, hogy pénzt akarnak keresni. Nyilván.

Mission: Red Planet 3rd edition

Most egy teljesen új kinézetet kap, videójátékra hajazót, nekem annyira nem adja. A kis figurák jók benne az tetszik, de se a kártyák, se a kilövő állomás, se a nyersanyag tokenek nem tetszenek annyira, mint a második kiadásban.

MIssion: Red Planet 3rd edition meeples

Új moduláris tábla lesz hozzá, ami mondjuk érdekes újítás lehet, bár ez a leírás nem növeli az érdeklődésemet:

The new modular board introduced with the third edition was designed by Bruno Faidutti and Bruno Cathala as a way to adjust the level of unpredictability in the game, as its various configurations can lead to more or less unexpected discoveries.

Pont a nem várt fordulatokat szeretem jobban kiiktatni a játékból (a 7-es kártya képességével csak limitáltan szoktunk játszani), mert van belőle bőven és így legalább lehet jobban taktikázni benne.

Annak örülök, hogy megint bekerül a köztudatba, mert nem nagyon kapható (bár most néztem, hogy pont van belőle boltban is és használt piacon is), a játék elég jó ahhoz, hogy megér egy újabb kiadást, engem ez most nem mozgat meg. Meglátjuk, ha már konkrétumok lesznek, akkor lehet változik a véleményem.

Olvass tovább →